A növekvő emberi népesség és a fehérjeforrások hiánya miatt a kecskéknek, mint igénytelen, ugyanakkor rendkívül produktív állatoknak, egyre nagyobb jelentőségük lesz az ember számára, akit már évezredek óta kísérnek. Számos olyan projekt létezik, amelyekben ezek a sokoldalú hasznot nyújtó kis kérődzők jelentik a kiutat a szegénységből a világ legelmaradottabb térségeiben. Ráadásul nemcsak táplálkozási szerepet tölthetnek be. A kecsketej például biológiai összetételének köszönhetően a kozmetikai és gyógyszeriparban is hasznosítható. A genetikai mérnökség fejlődésével pedig egyre inkább ígéretessé válik az olcsóbb és hatékonyabb rákellenes gyógyszerek előállításában is. Mire van szükség a kecsketartáshoz?

Mivel etessük a kecskéket

Általánosságban elmondható, hogy a kecske takarmányozása igényesebb, mint a juhé. A takarmányadag alapját a tömegtakarmányok képezik (széna, zöldtakarmány, siló, szenázs, szalma), amelyeket abraktakarmánnyal (roppantott zab-, árpa-, búza- vagy kukoricaszemekkel), valamint vitamin- és ásványianyag-nyalósóval egészítenek ki. Az abraktakarmányt óvatosan kell adagolni az anyagcsere-zavarok megelőzése érdekében. Általában a pároztatási időszakban, a vemhesség második felében lévő állatoknak, illetve a tejelő kecskéknek adják.

A gidák takarmánykeverékkel is etethetők, amelyet kezdetben a tej mellé kapnak kiegészítésként, később pedig szénával kombinálnak.

Az anglonúbiai kecskék takarmányozása igényesebb. Ennek oka, hogy nagy termelőképességű állatok, amelyek magas hozamukért cserébe kiváló minőségű, kereskedelmi alapú takarmányozást igényelnek megfelelő adagokban.

Hogyan kell gondozni a kecskéket

A kecskék csak a vegetációs időszakban tartózkodnak legelőn, a nyugalmi időszakban istállóban vannak. A juhokkal összehasonlítva a kecske válogat a füvek és gyógynövények között, és szívesen rágcsál bokrokat, fákat is. Ha az állatoknak nincs szabad bejárásuk az istállóba a legelőről, egyszerű menedéket kell biztosítani számukra az időjárás viszontagságai ellen. A legelőre hajtás előtt kezelni kell a körmöket és féreghajtó szereket kell alkalmazni. Fejt állományoknál a tőgy kullancsellenőrzése is elengedhetetlen.

Kecskenevelés

Nyájtartás esetén az anyaállatot közvetlenül ellés után a gidákkal együtt ellőbokszba helyezik, ahol egy-három napot töltenek. Ezután visszakerülnek a közös tartásba, amelynek részei az úgynevezett „óvodák”, vagyis a gidák számára kialakított karámok, amelyeket a téli ellési időszakban infralámpával szerelnek fel. A gidák három-három és fél hónapig maradnak az anyjuk mellett.

Tejtermelő kecsketartás

Fejéskor és a kecsketejből készült termékek előállításakor elengedhetetlen a maximális higiénia betartása. A feldolgozásra szánt tejet kíméletesen pasztőrözik, majd hagyományos eljárásokkal sajtot, joghurtot, kefirt készítenek belőle, vagy frissen fogyasztják.

Kecskék kisgazdaságokban

A kisgazdaságokban (öt állatig) található az országban tartott kecskék mintegy egyharmada. A megtermelt tej saját fogyasztásra szolgál. A gidákat hagyományos módon az anyjuk mellett nevelik, legalább hat hétig együtt maradva velük. Az egyedi gondozás csökkenti a stresszt és az egészségügyi problémákat. Hasonló a helyzet a kis családi gazdaságokban is, ahol a családtagok gondoskodnak az állatokról, kiemelt figyelmet biztosítva számukra.

Nagyobb létszámú állományok

A kecsketejből készült termékek iránti kereslet arra ösztönzi a tenyésztőket, hogy legalább 50–100 állatból álló gazdaságokat hozzanak létre. A tejtermelési időszak meghosszabbítása érdekében az elléseket hat-nyolc hétre ütemezik. Az anyákat ellés előtt kisebb csoportokba osztják, és bokszokban helyezik el a föcstejes időszak idejére. Az intenzívebb tejtermelésre irányuló törekvés lerövidíti a gidák választási idejét, és csoportos karámokba kerülnek. Az alkalmazott tenyésztési létesítmények között már új épületek is vannak, és a technológiai elemek telepítésének köszönhetően kisebb a kézi munka aránya.

Az intenzív tejtermelésre berendezkedett gazdaságokban (100–200 állat) igyekeznek minél hamarabb fejni az ellés után, és a laktációt a lehető legtovább fenntartani. A kokcidiózis megelőzése érdekében sok ilyen farm gyógyszeres takarmánykeveréket használ a gidanevelés során. Ezek félipari jellegű gazdaságok, ahol a kecsketejet feldolgozzák, és alkalmazottak gondoskodnak az állatokról. A gidákat már az ellést követő második napon elválasztják az anyjuktól, és közös karámokba helyezik, ahol kézzel adagolt föcstejkeveréket kapnak. A nagyon korai választás azonban csökkenti a föcstej élettani hatását, nemcsak a kevert adagolás miatt, hanem a nem megfelelő itatási időközök és az alacsony adagolás miatt is. Emiatt a gidák fogékonyabbá válnak a betegségekre.

Kecskék nagyüzemi tartásban

A 400–800 fejős állatot tartó nagyüzemek már ipari alapon működnek. A célzott tejtermelés miatt a gidákat közvetlenül születésük után elválasztják az anyjuktól, és automata etetővel felszerelt bokszokba helyezik, ahonnan a nap 24 órájában igény szerint meleg tejalapú italt fogyaszthatnak. Az ehhez gyártott speciális tejpótló takarmányok nagyon drágák, ezért az olcsóbb alternatívák elterjedtek, amelyek azonban egészségügyi problémákat okozhatnak a gidáknál.

Hústermelésre irányuló tartás

A kecskék a tej mellett húst is adnak. A húsvéti időszakban jelentkező gidaigény miatt az elléseket általában télre időzítik.

A hústermelésre specializálódott búr kecskét a múlt század kilencvenes éveiben kezdték importálni. Ez egy ellenálló, igénytelen, nyugodt természetű fajta, amely kiválóan alkalmas tájfenntartásra is. Magyarországon a búr kecske tenyésztése egyelőre inkább hobbi jellegű, mivel hiányzik a kecskehús piaca. Pedig a hízott bakgidák húsa finom, lédús, tömör állagú, erős szag nélkül. A húsban található intramuszkuláris zsír sem okoz kellemetlen ízt.

Gyakran ismételt kérdések

1. Hogyan kezdjünk kecsketartásba?

Először el kell dönteni, milyen célból szeretnénk állatokat tartani: csak kedvtelésből, vagy komolyabban, tej- vagy hústermelés céljából.

Ha a törvényi előírásoknak megfelelően szeretnénk kecskéket tartani, először megfelelő menedéket és elegendő legelőt vagy kifutót kell biztosítani számukra, majd regisztrált tenyésztőt kell keresni a tenyészállatok beszerzéséhez. Ezt követően gondoskodni kell a gazdaság regisztrációjáról és az állatok átvételéhez kapcsolódó adminisztrációról.

Ha a kecskéket csak díszállatként vagy egy kisebb terület legeltetésére tartjuk, megfelelő fajtát kell választani, például fehér vagy barna rövidszőrű kecskét (tejtermelésre), búr kecskét (hústermelésre), vagy holland törpekecskét. Biztosítani kell számukra a megfelelő környezetet, takarmányt és vízellátást, majd olyan tenyésztőt kell keresni, aki hajlandó eladni az állatokat.

2. Melyik kecskefajta a legjobb tartásra?

Erre nincs egyszerű válasz. Minden tenyésztőnek mások az igényei és a tartási körülményei, valamint más fajta tetszik neki. A statisztikák szerint azonban a fehér és barna rövidszőrű kecskék a legelterjedtebbek, így ezek számítanak a legalkalmasabbnak.

3. Hogyan etessük a kecskéket, és milyen takarmányt használjunk?

A takarmányadag alapját a tömegtakarmányok képezik (széna, zöldtakarmány, siló, szenázs, szalma), amelyeket abraktakarmánnyal és vitamin-ásványi nyalósóval egészítenek ki. Az abraktakarmányt óvatosan kell adagolni az anyagcsere-zavarok elkerülése érdekében. Általában a pároztatási időszakban, a vemhesség második felében és a laktáló kecskéknél alkalmazzák.

A gidák takarmánykeverékkel etethetők, amelyet kezdetben tejjel együtt kapnak, később pedig szénával kombinálnak.

4. Milyen szállásra és istállóra van szükségük a kecskéknek?

A kecskéknek száraz, jól szellőző, világos, huzatmentes istállóra van szükségük.

Alapvető követelmények:

• Szárazság és tisztaság – a nedvesség köröm- és légzőszervi betegségeket okoz.
• Jó szellőzés huzat nélkül – a friss levegő fontos, de nem érheti közvetlen légáram az állatokat.
• Elegendő hely – legalább kb. 1,5–2 m² egy felnőtt kecskére, nagyobb fajtáknál több.
• Alom – szalma vagy faforgács, rendszeres cserével vagy pótlással.
• Elkülönített bokszok – ellő kecskéknek, bakoknak és beteg állatoknak.
• Kifutó – a kecskéknek mozgásra van szükségük, ideális esetben legelőre vagy legalább erős kerítéssel ellátott külső kifutóra, mivel szeretnek átugrani vagy átbújni a kerítésen.
• Menedék a legelőn – védelem az eső, a szél és az erős napsütés ellen.