Nepáli sötét fácán

Nepáli fácán nevét természetes előfordulási helyéről kapta, amely Nepál hegyvidéki területeire terjed ki egészen 3600 méteres magasságig. Testhossza körülbelül 65 cm. A tenyészetekben nem számít ritkának, azonban kevésbé elterjedt, mint például az arany-, gyémánt- vagy ezüstfácán. Ára is megfizethető.

A nepáli fácánokat fényképeztem, tenyésztésükről pedig beszélgettem több fácánfaj sikeres tenyésztőjével, Štefan Šulákkal. Régóta csodálója ezeknek a madaraknak, tagja a Szlovák Kisállattenyésztők Szövetségének, valamint a Fácán-, Galamb-, Díszvíziszárnyas- és Rovarevő Madarak Tenyésztői Klubjának. Saját tenyésztésű madarait rendszeresen bemutatja az országos állatkiállításon Nyitrán és Trenčínben.

A nepáli fácánokat – a többi fácánfajhoz hasonlóan – 2,5 m széles, 2,5 m magas és 4 m mély röpdékben tartja. A röpde alját föld borítja apró kavicsréteggel. Az egész röpde fedett, hogy száraz maradjon. Éghajlati viszonyaink megfelelnek a nepáli fácánoknak, mivel teleink lényegesen enyhébbek, mint természetes élőhelyükön. Minden tenyésztett példány hazai szaporulatból származik. A fiatal madarak már az első évben átszíneződnek felnőtt tollazatra, így a fiatal egyedekből már ősszel pár alakítható. Ivarteljesek és szaporodásra képesek a következő évben. Š. Šulák tapasztalatai szerint nemcsak párokban, hanem csoportosan is tarthatók, ahol egy kakasra két-három tojó jut.

Nyugat-Szlovákia körülményei között a dürgés kezdete március elejére–közepére esik, és legkésőbb március végén megkezdődik a tojásrakás. A tojó a földre, bokor alatti mélyedésbe – levelekkel bélelve –, vagy tűlevelű ágakból (például használt karácsonyfákból) kialakított zugba rak 8–12 barnás tojást, de előfordul, hogy kevesebbet, akár csak kettőt. A kotlási idő 25 nap. A lerakott tojásokat a tenyésztő házi törpe tyúkok alá teszi. Kikelés után a kotlóst külön boxban tartják, ahol gondozza a csibéket, amíg ki nem tollasodnak. Előfordul, hogy a kotlós ismét tojni kezd, terméketlen tojásokon ül, miközben a fácáncsibék éjszakára alá próbálnak bújni – ami komikus látvány, mert csak a fejük fér be alá, a testük többi része már nem.

Egyes tenyésztők kizárólag keltetőgépet használnak, mert éppen akkor, amikor szükség lenne kotlósra, egyetlen törpe tyúk sem kotlik. A fácántojások keltetésére a gépet 38,5 °C-ra állítják, a hőmérséklet 37,5 °C-ig csökkenhet. Ha a hőmérséklet megfelelő, a 25–26 napos keltetési idő letelte után a csibék csipkedni kezdik a tojást, és a csipkedés megkezdésétől számított 24 órán belül kikelnek. Az egészségesen kikelt csibe tojáshéjában nem marad tojásfehérje- vagy vérmaradvány. Előfordul, hogy a kelő csibe olyan nyílást készít a héjon, amelyben beszorul a csőre, így nem tudja befejezni a koszorú alakú körbecsipkedést, amely szükséges a tojás elhagyásához. Ilyenkor a tenyésztőnek segítenie kell, különben a csibe elpusztulna.

A keltetőnek páratartalom-mérővel is rendelkeznie kell, hogy a szükséges páratartalom ellenőrizhető legyen. Manapság ez nem jelent problémát, a szakosodott cégek minden szükséges felszereléssel ellátott keltetőket és inkubátorokat kínálnak. A keltetés kezdetén a relatív páratartalom 40–50% között legyen, a kelés előtt pedig 60–65%-ra kell emelni. Az egyszerű asztali keltetőben a szükséges páratartalmat egy alacsony fém- vagy műanyag víztartály biztosítja.

Kikelés és megszáradás után a csibéket elektromos „műkotlós” alá helyezik. Kis létszám esetén a tenyésztők kerámia hőizzót használnak; néha egy nagyobb dobozban 5–7 csibe számára egy hagyományos izzó is elegendő, amely 32 °C-ra fűti a teret. Ahogy a csibék tollasodnak, nagyobb helyet kapnak, és a műkotlóst olyan távolságban használják, ahol a hőmérséklet számukra a legmegfelelőbb. 10 hetes korban áthelyezhetők a fedett külső röpdébe.

A csibék az első három–öt hétben fácánok számára készült indítótápot kapnak (pl. Facán Mini), később életkoruk és a tenyésztési időszak szerint teljes értékű takarmánykeverékre térnek át. A harmadik naptól a tenyésztő reszelt sárgarépát, reszelt almát és apróra vágott zsenge csalánt ad a száraz keverékhez vagy a búzadarához. 30 napos korban 12 mm belső átmérőjű gyűrűvel jelölik őket.

A nepáli fácánok főként növényi eredetű táplálékot fogyasztanak: zöldtakarmányt kapnak, télen a gyümölcsből és zöldségből készült lágy keverékhez szárított csalánt adnak, hetente kétszer félbevágott hagymát, továbbá aprított fokhagymát. Gabonafélék közül búzát, késő ősszel a téli időszakra való felkészítés részeként kukoricát és kukoricadarát, valamint kevés napraforgót.

A klasszikus takarmányozás példája: nyugalmi időszakban búzát, árpát, zabot, sárga és vörös kölest, hüvelyesek közül takarmányborsót, bükkönyt és lóbabot, valamint vörös berkenyebogyót kapnak. Alkalmasak a gyökér- és gumós növények is, például csicsóka, sárgarépa, burgonya, takarmányrépa és karalábé, gyümölcsök közül alma. Kora tavasszal csíráztatott búzát, árpát és zabot etetnek. A lágy keverék kukoricadarából készül zsemlemorzsa, főtt tojás, valamint vitamin- és ásványianyag-kiegészítők hozzáadásával. Megfelelőek a lisztkukac-lárvák is. A grithez (emésztőkavics) való hozzáférés folyamatos legyen. A klasszikus takarmányozás mellett a legmegfelelőbbnek a teljes értékű, szemes vagy granulált fácántápok, illetve ezek kombinációja bizonyul.