Landesi lúd

A Landeszi ludat Dél-Franciaország Landais régiójában tenyésztették. Jól megtermett, közepesen nehéz, gyorsan növekedő, nyugodt temperamentumú lúd, szilárd és enyhén felfelé irányuló alkattal, jó májhozammal. Szürkésbarna (vad) és fehér színben tenyésztik.

A törzs erőteljes, jelentős dupla haslebennyel. A lúd az első évben kb. 25 tojást rak, ami a következő évben 30 – 35db növekszik. A tojások legkisebb súlya 140 g. A ludak a költés során megnyomják a tojásokat, ezért azokat műkeltetőkben kell inkubálni.  A gúnár standard súlya 6,5- 7,3 kg, a tojóké 5,5-6,3 kg. Mindkét nem 27mm belső átmérőjű gyűrűkkel van jelölve. Tenyésztési cél: az ültetési tojás súlya az első évben 150 g, a másodikban 170 g, a héja pedig porcelánfehér.

Szlovákiába a pozsonyivánkai(Ivanka pri Dunaji) Baromfi kutatási és nemesítési intézetébe (VÚCHŠH) először 1967-ben lett behozva Magyarországról majd 1969-ben szintén Magyarországról és Franciaországból. A VÚCHŠH kiinduló ágazataként a májhibridek kialakítására szolgált (Malík, V., 1991).

 

A lúd nemi érettségét 9 hónapos korban éri el és a tojni 310-320 napos korban kezd. A gúnárok nemi aktivitásukat kétéves korukban érik el. A gúnár esetében a legjobb szaporodási képesség a második és negyedik év között van, a tojóknál pedig a második és hatodik évben.

 

A fiatal libák nemének meghatározása a külső jegyek alapján nem mindig egyszerű. Erre megbízható módszer a medencecsontok kitapogatása. A gúnár esetében csak kis rést alkotnak, míg a tojó esetében nagyobb a távolság. A gúnárnál megpróbálhatjuk a pénisz kinyomását is. A segítő a feltételezett gúnárt a hátára fekteti (pl. asztalra), az ujjaival kitapogatja a medencecsontok közötti távolságot. Ha gúnárról van szó, a kloákából sikerül kinyomni a csökevényes péniszt. Idősebb állatok esetében a nem meghatározása könnyebb, az egészséges gúnár erőteljesebb, mint a tojó, nagyobb a feje és jelentős gágogás, valamint egyenes járás  jellemzi.

A Landeszi gúnár még öt éves korában is termékeny, és ha a tenyésztő a csapatba nem helyez az utódai közül tojókat, nem szükséges lecserélni. Kisállatt tenyészetekben a ludak akár 10 vagy annál idősebb korukig is alkalmasak a tenyésztésre. Mindez függ a tenyésztő gondoskodásától, etetésétől és tartásáról, valamint a gazdasági követelményeitől is.

 

Fontos a ludak csapatra való felkészítése. A csapatot már ősszel össze kell állítani. Egyébként megtörténhet, hogy késő télen a tojókhoz kiválasztott gúnárt elutasítják és a tojások terméketlenek maradnak. Némely forrás szerint a gúnár a szezon alatt csak kb. 28 napot termékeny, így ha a tojók ez alatt az időszak alatt nem hajlandóak párosodni, megeshet, hogy később sok tojás terméketlen marad.  A csapatot úgy állítjuk össze, hogy egy gúnárhoz legfeljebb 4-5 tojót adunk. A tenyészetnek a libaólban kell éjszakáznia, nappal füves-legelőként szolgáló kifutónak kell rendelkezésre állnia. 1 m² felületen 1-1,5 lúd tartható. A libaólban költőfészkek is vannak, így ennek a kis, 6 tagú törzsnek 3 x 2 m ólra van szüksége. Néha megesik, hogy a gúnárok monogámiára hajlamosak, ezért sok tojás terméketlen maradhat. A standard fajta nemesítésével foglakozó tenyésztők gyakran használják a páros tenyészetet, ezért mindig pontosan ismerik a kikelt kisliba eredetét mindkét fél részéről.

 

A liba növényevő, képes hasznosítani a növényi takarmányt állati eredetű takarmány szükségessége nélkül. Költés előtt és az alatt teljesértékű tápokkal etetjük őket. A modern tenyésztő nincs ráutalva a takarmány összeállítására, hanem a kislibáknak és a felnőtt állatoknak kész tápokat adhat.

 

A kislibák és a felnőtt egyedek nevelésekor a legelő a legtermészetesebb és leggazdaságosabb etetési mód. A kislibákat elkerített területen szoktatjuk a legelőhöz, amelyhez tető is tartozik, hogy elbújhassanak a nap elől. Fontos az ivóvízhez való hozzáférés. Az itatót ajánlott úgy elhelyezni, hogy a kislibák ne csak ihassanak, de fürödhessenek is.

A ludak vízi baromfik, ezért fürdésre alkalmas víznek is rendelkezésre kellene állnia. Ideálisak a természetes vízfelületek, amellyel ma már csak nagyon kevés tenyésztő rendelkezik. Ezért helyette nagy műanyag vagy alumínium kádat kell biztosítani, ahol a víz naponta lesz cserélve.

 

A Landeszi kislibák nem természetes módon kelnek, mivel a ludakban a sok éves szelekcióval elnyomták a természetes kotlási ösztönt. Ezért a tojásokat egy villany keltetőben kell inkubálni. Ezzel kapcsolatos a tény, hogy a tenyésztőnek a kislibákkal meg kell ismertetnie az élelmet. A takarmányt a kelés utáni első napokban néhányszor a nap folyamán egyenes felületre kell tenni, pl. szélesebb lapra. Az első 14 nap során kislibáknak való tápot. A legyúrt maradékot etetés után eltávolítjuk és a lapot lemossuk. Ezt minden etetés után meg kell ismételni, az első napokban két óránként. Víznek folyamatosan rendelkezésre kell állnia, de nem szabad az etetőlap közelébe, hanem a kifutó ellentétes oldalára kell helyezni. Ha a kislibák megbízhatóan esznek a lapról, ezután a megszokott etetőkbe lehet szórni a takarmányt. Az etetőknek olyan hosszúnak kell lenniük, hogy minden kislibának elegendő helye legyen. A adagolt táp apróra vágott zöld takarmány is lehet- pl. pitypang, csalán, közönséges tyúkhúr összekeverve granulált vagy szórt táppal.

 

A múltban a ludakat a tenyésztési évad végén fosztották. A toll megszerzéséről és annak paplanokba és vánkosokba való töltésérők volt szó. Az élő libák fosztása a természetes tollcsere időszakában történik. A fosztás előtt a libáknak fürdési lehetőséget biztosítunk, hogy a toll tiszta legyen. A tollat a növés irányában tépik.

 

A libát hassal felfelé helyezzük a combjainkra, miközben a fej és a nyak a vádlink felé irányul, amellyel a nyakat tartjuk. A (ha jobbkezesek vagyunk) a libát a lábainál fogja bal kézbe fogjuk és jobb kézzel a tollat a növekedés irányába a mellről és a hasról tépjük. Ahhoz, hogy a tollat a hátról és a csípőről is le tudjuk tépni, a libát átfordítjuk a hasára. A megtépett libákat kb. 7 napig teljesértékű takarmánnyal kell etetni, hogy a tollak gyorsan regenerálódjanak. A tollat fosztás után takaró és félpehely tollra osztjuk.

 

Szöveg és fotó: Barlík Dušan