Az állattartó létesítmény paraméterei

Az állattartó létesítmények általános feltételei Mielőtt hozzákezdenénk az állattartó létesítmény kialakításához, tisztáznunk kell, hány állatot szeretnénk az adott térben elhelyezni. Csak éjszakázásra fog-e szolgálni, vagy a téli hónapokban, illetve abban az időszakban, amikor az állatokat tenyészcsaládokba állítjuk össze, hosszabb ideig zárva lesznek benne, külső kifutó használatának lehetősége nélkül. Az állattartó létesítmények építésének általános szabályai közé tartozik, hogy száraz, jól szellőző, huzatmentes helyet biztosítsunk, megfelelő megvilágítással és délkeleti tájolású ablakokkal, hogy az ólban minél nagyobb mértékben érvényesüljön a napfény. Ezek az alapvető paraméterek minden baromfifajra érvényesek. A baromfit ezután kapirgáló és vízi szárnyasokra osztjuk, mivel igényeik etológiai szempontból eltérőek. Amennyiben mindkét baromficsoportot egy telephelyen tartjuk, további általános szabály, hogy külön ólakban, lehetőleg külön kifutókban helyezzük el őket. Az ólban célszerű időkapcsolóval ellátott világítást elhelyezni, amely a téli hónapokban a nappalok meghosszabbítására szolgál, ezáltal serkenti a tojástermelést. A kapirgáló és a vízi szárnyasok számára szolgáló ólat ajánlott hőszigetelni, hogy a hőmérséklet ne csökkenjen fagypont alá. Ez különösen fontos a kifejezettebb taréjú tyúkfajták esetében, hogy megelőzzük a taraj elfagyását, valamint a keltetésre szánt tojások tojóidőszakában, hogy elkerüljük azok lehűlés miatti károsodását. Kapirgáló baromfi A kapirgáló baromfi tartására szolgáló létesítmény paraméterei a következők. Biztosítani kell számukra az ülőrudakon való éjszakázás lehetőségét, mivel ez természetes viselkedésük része. Ehhez ülőrudak szolgálnak, amelyek az ól legmagasabb pontján helyezkednek el, egymástól körülbelül 40 cm távolságra. Az ülőrúd lehet négyszög keresztmetszetű gerenda vagy tetőléc, általában kb. 4 cm szélességgel, lekerekített élekkel. Semmiképpen sem lehet kerek keresztmetszetű, mert a megnövekedett nyomás hatására a mellcsont deformálódását okozhatja. Az ülőrúd szélességét az adott baromfifaj és fajta méretéhez, illetve testtömegéhez kell igazítani. Széles és erős ülőrudak szükségesek például a Narragansett pulykák esetében, ahol a kakas tömege elérheti a 20 kg-ot is. Ezzel szemben a törpetyúkoknál, amelyek tömege az egy kilogrammot sem éri el, keskenyebb és kevésbé megerősített ülőrudak is elegendőek. Az ülőrudak alá célszerű trágyagyűjtő asztalt elhelyezni, ahol az ürülék összegyűlik, amíg a tyúkok a rudakon ülnek. A trágyagyűjtő asztal így megkönnyíti az ól tisztítását. Az ól további fontos felszerelései a tojófészkek. Több lehetőségünk is van – alkalmazhatunk almozott rendszert, például szalmával, amely elsősorban olyan baromfi esetében megfelelő, ahol természetes csibenevelést tervezünk kotlós alatt, amely maga költi ki és neveli fel a csibéket. Vagy használhatunk alom nélküli rendszert, amely inkább az étkezési tojást termelő tojótyúkok tartásában előnyös, mivel ebben az esetben a tojások kevésbé szennyeződnek. Az ólban célszerű etetőt és itatót is elhelyezni. Ennek köszönhetően megakadályozhatjuk a vadon élő madarak hozzáférését a takarmányhoz, így megvédjük állományunkat mind a takarmányveszteségtől, mind pedig egyes fertőző betegségek behurcolásától. Emellett ösztönözzük a baromfit arra, hogy magától visszatérjen az ólba. Napjainkban számos etetőtípus kapható a piacon. Ezekben adhatunk morzsás vagy granulált teljes értékű takarmánykeveréket, más típusokba pedig házilag készített takarmánykeveréket helyezhetünk. Célszerű továbbá egy kisebb etetőt is elhelyezni az ólban, ahol a baromfi grithez (zúzóanyaghoz) vagy szárított, összetört tojáshéjhoz juthat, mint ásványianyag-forráshoz. Az itatónak könnyen tisztíthatónak kell lennie, és a baromfi számára mindig elegendő mennyiségű tiszta, egészséges ivóvizet kell biztosítania. Alkalmas alomként a tyúkólba használható például aprított szalma, faforgács vagy fűnyíróból származó, megszárított fű. Víziszárnyasok A víziszárnyasok tartására szolgáló létesítmények követelményei nem annyira szigorúak, mivel a kacsák és a ludak nem ülnek ülőrudakra. A pézsmakacsák esetében azonban ajánlott egy szélesebb ülőrúd elhelyezése körülbelül 50 cm magasságban, amely menedéket nyújt a tojóknak a gácsérok elől, mivel azok erősebb nemi késztetéssel rendelkeznek, és gyakran zaklatják a tojókat. A tartóhely alapfelszereltségéhez tartozik az etető és az itató is, amelyet célszerű rácsra, tálcába vagy lavorba helyezni, így részben megelőzhető az alom elázása. A tojásrakási időszakban elengedhetetlenek a tojófészkek, amelyeket szalmával vagy száraz, régi fűvel kell bélelni. Kacsák vagy pézsmakacsák számára tojófészekként gond nélkül használható egy megfelelő méretű műanyag hordó, amelyet úgy vágunk le, hogy a tojó könnyen be tudjon jutni. A hordót vagy más fészekodút elhelyezhetjük a földön vagy akár magasabb állványon is. Ludak esetében a fészket mindig a talajra helyezzük; erre a célra például egy műanyag gyümölcsös láda is megfelelő. Az ilyen tojófészkek nagy előnye, hogy a fiókák kikelése után könnyen tisztíthatók és alaposan fertőtleníthetők. Alomként célszerű vastagabb réteg szalmát használni. Az így felszerelt tartóhelyhez ideális esetben – amennyiben a körülmények engedik – szabad kifutónak vagy röpdének kell csatlakoznia.