Az egyes baromfifajok tartásának sajátosságai

A baromfi megjelenésbeli különbségei

Az egyes baromfifajok között kisebb-nagyobb különbségek figyelhetők meg fenotípusukban, vagyis külső megjelenésükben. Példaként említhetjük a cseh ludak nyakán található jellegzetes barázdáltságot, a kacsáknál a gácsér tollának (kunkorodó faroktoll) kialakulását, a búbot, tollmandzsettát, szakállt vagy a házityúknál előforduló különféle taréjtípusokat. A pulykáknál az orrlebeny (húsnyúlvány) és a szemölcsös bőr, a gyöngytyúkoknál pedig a sisak és a jellegzetesen formált lebenyek említhetők.

Nem szabad megfeledkeznünk az ivari dimorfizmusról sem, vagyis a hím és a tojó közötti különbségekről. Egyes fajoknál és színváltozatoknál ez a különbség igen szembetűnő – például a pézsmakacsáknál a gácsér lényegesen nagyobb a tojónál, a kacsáknál pedig nászidőszakban a hím élénk, díszes nászruhát visel, míg a tojó rejtőszínű, azaz kevésbé feltűnő.

A házityúknál a kakasokra jellemző a fej díszeinek és a sarkantyú erőteljesebb fejlettsége, továbbá az ősi (vad) színváltozatoknál a két ivar színezete is jelentősen eltér. A normál tollszerkezetű fajták kakasainál a tollazat szerkezete is különbözik a tyúkokétól. A kakas nyaki és nyeregtollai hegyesek, továbbá kisebb-nagyobb mértékben sarló alakú faroktollakkal rendelkezik.

Különbségek a szociális viselkedésben

Jelentős különbségek figyelhetők meg a szociális viselkedésben is, amelyet a fajok vad őseiktől örököltek, és amelyet a célzott szelekció és a fogságban történő tenyésztés – azaz a háziasítás – tovább erősített és alakított. Egyes fajok a háziasítás során is megőrizték a kotlási ösztönt és az utódnevelési viselkedést. Ez elsősorban a ludakra, pézsmakacsákra, pulykákra és fácánokra jellemző. Más fajok ezt teljesen elvesztették, és kifejezetten magas tojástermelésre tenyésztették őket, például a fürjeket vagy a könnyű tojó típusú házityúkfajtákat.

Egyes fajták inkább monogámok – vagyis párban élnek, és a tenyészcsaládokat már ősszel össze kell állítani. Ilyen monogám fajta például a cseh lúd. Ezzel szemben a kacsák, pézsmakacsák, pulykák, gyöngytyúkok, fürjek vagy fácánok poligámok, ami azt jelenti, hogy a hím háremében több tojó található.

A baromfi jellegzetes tulajdonságai

Ha az egyes baromfifajok jellegzetes tulajdonságait vizsgáljuk, mindegyiknél sajátos jellemzőket találunk. A víziszárnyasokra jellemzőek az úszóhártyák, amelyek a csónak evezőihez hasonlóan segítik a vízben való mozgást. Csőrükön lemezes szűrők (lamellák) találhatók, amelyek segítik a vízből kiszűrt táplálék megragadását.

Egyes fajoknál, például a pézsmakacsáknál, erőteljesebben fejlett karmok találhatók, amelyek természetes, mocsaras élőhelyükön segítik a kidőlt fákon való mozgást. A pézsmakacsák másik érdekessége a kifejlett egyedek csupasz arcbőre, jellegzetes szemölcsösséggel és a lapos húsnyúlvánnyal az orrnyílások felett. További jellegzetességük a fejtető és tarkó tájékán található tollcsomó, amelyet izgalmi állapotban felborzolnak.

A ludaknál előfordulhat a homlokdudor, amely azoknál a fajtáknál jelenik meg, amelyekben hattyúlúd-vérvonal található. További jellegzetességük a toroklebeny és a haslebeny, amely fontos fajtajelleg.

A baromfifajok közül a legváltozatosabb a házityúk. Ennél számtalan bőrképződménnyel és tollas díszítéssel találkozhatunk. A taréjnak például sokféle formája létezik. Leggyakoribb az egyszerű (fűrészes) és a rózsataréj, ritkább a pillangó-, szarv- vagy borsótaréj. A tyúk rendelkezhet különféle tollas díszekkel is, mint például bóbitával, szakállal, pofaszakállal, tollmandzsettával, keselyűtollal vagy tollas lábbal.

A pulykákra jellemző a fej és a nyak egy részének szemölcsös bőre, valamint a felső csőr tövénél található húsnyúlvány, amely izgalmi állapotban jelentősen megnagyobbodik. A pulykakakasok és egyes idősebb tojók mellkasán serteszerű tollcsomó, úgynevezett „mellszakáll” található.

A gyöngytyúkoknál jellegzetes a fej formája, ahol több különleges ismertetőjegyet találunk. Ezek egyike a sisak, amely a hímnél – a lebenyekhez hasonlóan – erőteljesen fejlett. A gyöngytyúkoknak kifejezettebb orrnyílásaik vannak, fejük csupasz, a lebenyek között pedig egy kötőhártyaszerű rész (zabla) található. A tarkón fonalszerű tollakból álló jellegzetes csomó figyelhető meg. Más kapirgáló baromfifajoktól eltérően a gyöngytyúk hímjeinek (a fürjek hímjeihez hasonlóan) nincs sarkantyújuk. A fürjeket generációkon át magas tojástermelésre tenyésztették. Jellemző rájuk a testhez simuló tollazat, és testükön nem találhatók kifejezett bőrképződmények.

A fácánoknál igen feltűnő a színbeli különbség. A kakasok élénk és extravagáns színezetűek, és többnyire sarkantyúval rendelkeznek, míg a tojók rejtőszínűek, ami természetes környezetükben védelmet nyújt számukra a ragadozókkal szemben a kotlás és az utódnevelés időszakában.

A futómadaraknál (a többi baromfifajtól eltérően) a tojásokon nem a tojó, hanem a hím ül. Az emu tojásának héja sötét türkiz színű, a nandué sárga, míg a kétujjú strucc tojásának héja tejszínű.